Új év, új lehetőségek

Az új év kezdete sokunk számára egy tökéletes startpont: a legmegfelelőbb időszak elkezdeni egy új hobbit, belevágni valamibe, amit már régóta halogattunk, változtatni valamin, amivel nem vagyunk elégedettek, felhagyni egy rossz szokással, vagy egyszerűen csak önmagunk jobb, tudatosabb, egészségesebb és elégedettebb verziójává válni. Természetesen, ez nem megy egyik napról a másikra, és mint minden változáshoz, ehhez is sok türelemre, következetességre és kitartásra van szükség, legalábbis az elején, kiváltképp, ha egy már meglévő szokással szeretnénk felhagyni, vagy egy újat beépíteni mindennapi életünkbe, életmódunkba.

Amennyiben életmóddal, táplálkozással, vagy sporttal kapcsolatosak a célkitűzéseink, a drasztikus megoldások helyett tartsuk szem előtt a hosszútávú eredményeket és mindenek előtt figyeljünk testünk jelzéseire. Az alábbiakban néhány tippet osztunk meg veled, hogyan teheted még egyszerűbbé saját magad számára az átállást a régi szokásokról az újakra, és hogyan élvezheted igazán új életmódodat anélkül, hogy hiányozna a régi!

1. – Érdemes szem előtt tartani, hogy a cél felé vezető út során lehetnek könnyebb és nehezebb időszakok, kitérők és buktatók, ami rendben is van, a negatív self-talk (“Na, már megint nem tudtad megállni, hogy ne egyél desszertet!”, “Lehetetlen, hogy csak ennyire vagy képes, egy szerencsétlen vagy!”, stb.) viszont nincs! Légy kedves önmagadhoz, és fogadd el, hogy annak ellenére, hogy vannak kisebb nagyobb megingások, még nem jelenti azt, hogy reménytelen eset vagy!

2. – Javasolt eleinte kisebb célkitűzésekkel (valamint rengeteg türelemmel és következetességgel) indítani, így a kezdeti sikerélmények hozzájárulnak majd ahhoz, hogy még több és több célt akarjunk megvalósítani, így belekerülhetünk egy pozitív “mókuskerékbe”.

3. – A tudatos étkezés során fontos, hogy ne legyen unalmas az étrendünk, hiszen ha hamar ráununk a natúr ízekre, már nem fog jólesni sem az étkezés, sem pedig az étel maga. Lépjünk túl bátran a hagyományos só & bors kombón, használjunk zöldfűszereket, vagy egzotikus fűszerkeverékeket, melyeket akár mi magunk is elkészíthetünk otthon, vagy készen is megvásárolhatunk! A fűszerek segítségével ugyanazon alapanyagot változatos módon készíthetjük el, így a bevásárlás is egyszerűbb lesz!

4. – A rendszeres sportolás minden egészségtudatos életmód egyik alappillére. Amennyiben most szeretnél elkezdeni mozogni, figyelj arra, hogy itt is kis lépésekben haladj! Nem az a lényeg, hogy egy megerőltető kétórás tréningbe belevágj, majd utána ne tudj  megmozdulni egy hétig, hiszen ha valójában nem szereted azt, amit csinálsz, és muszájból folytatod, annak is megnő az esélye, hogy felhagysz az egésszel. A fokozatosság itt is fontos, az pedig kifejezetten, hogy az adott mozgásformát és sportot szeresd meg, hogy később magáért a mozgás öröméért csináld és szívesen építsd be a napi/heti rutinodba. Nem baj, ha nem találsz rá elsőre arra a sportra, ami neked tetszik, próbálkozz, ismerd ki a preferenciáidat és ne félj változtatni! Ha már rátaláltál a kedvenc mozgásformádra, akkor ügyelj rá, hogy a bemelegítés és az edzés végi nyújtás se maradjon el, ezek legalább olyan fontosak mint maga a sport.

5. – Önts tiszta vizet a pohárba! Ha eddig problémát okozott a napi ajánlott folyadékmennyiség elfogyasztása, szerezz be egy vizespalackot (mértékegységgel), töltsd meg, és ha megittad, töltsd meg újra! Ügyelj rá, hogy a palack mindig a kezed ügyében legyen, így biztosan nem feledkezel meg arról, hogy pótold a folyadékot!

6. – Életmódváltás során a hatalmas áruválaszték a boltokban könnyen elterelheti a figyelmünket, ezért érdemes bevásárlólistával készülni, melynek egy része lehet állandó, a maradék 20-30% pedig a szezonalitás vagy a napi/heti menü alapján változhat.

7. – Végezetül pedig: Csukd be a szemed és figyelj a tested jelzéseire! Hívhatjuk ezt sokféleképpen: meditáció, relaxálás, lelassulás, stb., de a lényeg ugyanaz: tudatosítani magadban azokat az eredményeket, amiket már sikerült elérned, megköszönni saját magadnak a kitartást és az erőfeszítést, és élvezni, megfigyelni azt, hogy hogyan érzed magad a testedben!

Sok sikert, egészséget és lelki békét kívánunk mindenkinek az új évben is! 🙂

ez is érdekelhet