1. – Igyekezz megőrizni régi jó szokásaidat, és csempéssz valamit az új étrendedből a karácsonyi asztalra!

Az ünnepi időszakban jellemzően többször fogadunk vendégeket, vagy mi megyünk több helyre vendégeskedni, ilyenkor érdemes felosztani a feladatokat, hogy ne egy emberre háruljon minden a sütés-főzés terén. Így például megbeszélhetjük, hogy ki készíti a köretet, a salátát, a desszertet, a főételt, és ez máris egy kiváló lehetőség arra, hogy családtagjaink is megkóstoljanak olyan alapanyagokat vagy fogásokat, melyektől korábban idegenkedtek, vagy amiket egyáltalán nem ismertek. Még az is lehet, hogy megszeretik és a vacsora után indulhat a receptcsere.

2. – Mértékletesség és slow-eating

Természetes, hogy az ünnepi asztalánál szinte automatikusan elkezdődik a kínálgatás “Egyél még!, “Olyan keveset ettél!”, stb. felkiáltásokkal, és sokan éppen ezért (akaratuk ellenére, illetve) hogy a nagyit, anyut, bárkit meg ne bántsák, többet szednek ki a tányérjukra a kelletnél. Ne felejtsd el azonban, hogy a szervezetedre és a jó közérzetedre elsősorban neked kell odafigyelni, így ha nem esik jól több, akkor ne erőltesd (és másnak se hagyd). Ugyanakkor szánj időt az étkezésre, hagyd, hogy az agyadig is eljusson az információ, hogy eszel (ez átlagosan kb. 20 perc szokott lenni), így elkerülhető a gyors evésből adódó túlevés. A slow-eating másik fontos pontja az alapos rágás, mely mindenképpen megkönnyíti az emésztést a későbbiek folyamán.

3. – Próbáld tartani a napi rutint az étkezések számát illetően!

Az ünnepek során előfordul, hogy végletekbe bocsátkozunk a táplálkozás terén. Ez a korábban kialakított nap rutinunk szempontjából két dolgot jelenthet: egyrészt, előfordulhat, hogy egész nap nem eszünk semmit, vagy csak abszolút minimálisat, így készülve fel az esti nagy lakomára, hogy “legyen hely”. Másrészt pedig az a helyzet is fennállhat, hogy csipegetünk innen is, onnan is, egy kis mézeskalács, egy kis bejgli egy kis egyéb ropogtatnivaló, a folyamatos evéssel azonban nem hagyunk időt az emésztő szerveinknek arra, hogy egy kicsit megpihenjenek és felkészüljenek a következő “futamra”. Próbáljuk meg betartani a napi 3 főétkezést és ha szükséges akkor 2 köztes étkezést, hogy elkerüljük a vércukorszint-ingadozást!

4. – Koccints és hidratálj!

A karácsonyi (és szilveszteri) időszakban gyakrabban kerül sor a koccintásra szeretteinkkel, mint az év többi részében, ilyenkor ügyelj arra, hogy egy-egy pohár pezsgő vagy bor elfogyasztása után egy-egy pohár vizet is megigyál, az alkohol dehidratáló hatását kiküszübülendő.

5.- A gyomrod továbbra sem pihen, segítsd a munkáját!

Ne feledkezz el róla, hogy bár a karácsonykor mindenki egy kicsit megpihen, a gyomrod nem, így ugyanúgy szüksége van azokra az összetevőkre, melyek a zöldségekben találhatóak meg, mint az év többi napján. Így figyelj arra, hogy étkezés során mindig jusson egy kis saláta, vagy savanyúság is a tányérodra!

6. – Pihenj aktívan az ünnepek alatt is!

Sokaknál a nagy ebédek és vacsorák után kezdődik még csak igazán a közös program! Próbáljatok ki idén valami mást mint a szokásos: a kanapén pihenés helyett hívd el a családodat vagy a barátaidat egy közös sétára, így biztos, hogy senkinek sem üli meg a gyomrát az ünnepi menü, ráadásul ha szerencsétek van, még az is lehet, hogy elkezd szállingózni a hó!

Összességében és a fenti tippeket betartva, emlékezz, hogy az ünnepi időszak, nem a böjtölésről, a finom otthoni falatokról való lemondásról szól, mert az év során kialakított új életmódodat nem a karácsony és a szilveszter közötti egy hét, hanem a szilveszter és a karácsony közötti időszak határozza meg igazán!

ez is érdekelhet

Fedezd fel a padthai wokbar két új különlegességét!

Mindig arra törekszünk, hogy különleges és izgalmas ízélményeket kínáljunk neked. Most két új termékkel gazdagítjuk kínálatunkat, amelyek garantáltan elvarázsolják az ízlelőbimbókat: egy frissítő limitált kiadású padtea summer és egy különleges vegán desszert.

Megújult a padthai KIDS menü – mert a kicsik is megérdemlik a nagy kedvenceket!

Megérkezett a megújult padthai KIDS menü, amit a gyerekek ízlése és kíváncsisága szerint alakítottunk ki – játékosan, egészségesen, személyre szabhatóan.

Thaiföldre repít közösen a padthai wokbar, a HBO Max és a Foodora

Nagy örömünkre szolgál, hogy együttműködő partnerként hozzájárulhattunk a White Lotus sorozat magyarországi népszerűsítéséhez. Örültünk a felkérésnek, hiszen az ázsiai thai kultúra, ízek és életérzés – amelyek a padthai wokbar-t is ihlették és a mai napig inspirálják – tökéletesen illeszkednek a sorozat egzotikus világához.

Padthai x Amigos – Egy karkötő, amely összeköti a szíveket

A padthai wokbar és az Amigos a gyerekekért Alapítvány közös jótékonysági kampányt indít, amelynek célja, hogy valódi, kézzelfogható segítséget nyújtsunk azoknak a gyerekeknek, akik hosszabb-rövidebb időt kórházban töltenek.

padthai wokbar diákkedvezmény

Egy hosszú nap az egyetemen, kora reggeli előadások, délutáni szemináriumok, késő estig tartó tanulás… Ismerős, igaz? A diákélet nem csak bulikról és nyári szünetről szól – a mindennapokban rengeteg energiára, kitartásra és fókuszra van szükség.

Újdonság, amit még nem láthattál – Fedezd fel a PADTHAI legújabb chili szószait!

A PADTHAI három vadonatúj chili szószt hozott, melyek nemcsak szokásos csípősséget, hanem egy komplex ízvilágot is kínálnak.