Nyújtsd a kezed egy jó ügy érdekében!

A padthai wokbar és az Amigos a gyerekekért Alapítvány közös jótékonysági kampányt indít, amelynek célja, hogy valódi, kézzelfogható segítséget nyújtsunk azoknak a gyerekeknek, akik hosszabb-rövidebb időt kórházban töltenek. A kampány szimbóluma egy különleges, szív alakú karkötő, amely május közepétől lesz elérhető minden padthai étteremben.

Egy apró tárgy, amely mögött hatalmas szándék és valódi támogatás áll: a karkötő megvásárlásával Te is hozzájárulsz ahhoz, hogy az Amigos önkéntesei még több szeretetet, nevetést és odafigyelést vihessenek a beteg gyerekek kórházi hétköznapjaiba.

Négy év közös értékek mentén

A padthai és az Amigos kapcsolata nem új keletű: már négy éve dolgozunk együtt, közös célok és értékek mentén. Az elmúlt évek során számos alkalommal együttműködtünk, legyen szó év végi rendezvényekről, közös eseményekről vagy olyan kezdeményezésekről, amelyek segítettek jobban megértetni, miért is fontos a kórházban fekvő gyerekek támogatása.

Ez a kapcsolat most új szintre lépett: a padthai csatlakozott az Amigos kórházi örökbefogadási programjához, amely 2023-ban indult azzal a céllal, hogy céges partnerek segítségével még több rendszeres foglalkozást tudjanak tartani a kórházban fekvő gyerekeknek.

Egy különleges hely, különleges gyerekekkel

2025 tavaszán a padthai a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet zajló Amigo-foglalkozásokat támogatja. Ez az intézmény különösen közel áll a szívünkhöz – szó szerint is.

Az itt gyógyuló gyerekek elképesztő bátorsággal és kitartással néznek szembe a mindennapokkal, miközben az Amigos önkéntesei tanulást, játékot és örömet visznek a kórtermekbe. Ezt a szellemiséget szerettük volna kézzelfogható formában is megmutatni, ezért lett a kampány szimbóluma egy szív alakú karkötő – a szeretet, a törődés és az összekapcsolódás jelképe.

Hogyan működik a szíveket összekötő karkötő kampány?

A kampány 2025. május közepén indul, és egészen szeptemberig tart. A cél, hogy a lehető legtöbb karkötő gazdára találjon – hiszen minden egyes eladott karkötő közvetlen támogatást jelent az Amigos munkájához.

A karkötőt 2.490 Ft-os áron vásárolhatod meg, és a vásárlásoddal te is hozzájárulsz ahhoz, hogy az Amigos önkéntesei még több szeretetet és élményt vihessenek a kórházban gyógyuló gyerekek mindennapjaiba.

 

 

Hol tudod megvásárolni a karkötőt?

A karkötők május közepétől elérhetőek minden padthai wokbar étteremben, közvetlenül a kasszánál. Emellett hamarosan online is megvásárolhatók lesznek a Wolt és a Foodora felületein keresztül – így akkor is segíthetsz, ha otthonról rendelsz padthait.

Az éttermekben külön kijelzők és információs anyagok hívják majd fel a figyelmet a kampányra, hogy senki ne maradjon le erről a lehetőségről.

Miért fontos ez a támogatás?

A kórházban fekvő gyerekek napjai sokszor monotonok, ijesztőek, és tele vannak bizonytalansággal. Az Amigos egyetemista önkéntesei korban közelebb állnak a gyerekekhez, így nagy testvérként enyhíthetik a barátok hiányát és nemcsak tanulásban segítenek nekik, hanem játékot és önfeledt kikapcsolódást visznek oda, ahol arra a legnagyobb szükség van. Mindez nem lenne lehetséges rendszeres támogatás nélkül.

A padthai számára mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás, különösen akkor, ha gyerekekről, egészségről, közösségről van szó. Ez a kampány nemcsak egy újabb jótékony kezdeményezés számunkra, hanem egy szívből jövő ügy, amit valóban magunkénak érzünk.

Te is csatlakoznál?

Nem kell nagy dolgokat tenned ahhoz, hogy valódi változást indíts el. Egy karkötő is elég lehet ahhoz, hogy mosolyt csalj egy kórházi ágyban fekvő kisgyerek arcára.

Gyere be bármelyik magyarországi padthai étterembe május közepétől, válaszd ki a karkötődet, és viseld büszkén – mert minden egyes karkötő egy újabb történet kezdete.

ez is érdekelhet

Fedezd fel a padthai wokbar két új különlegességét!

Mindig arra törekszünk, hogy különleges és izgalmas ízélményeket kínáljunk neked. Most két új termékkel gazdagítjuk kínálatunkat, amelyek garantáltan elvarázsolják az ízlelőbimbókat: egy frissítő limitált kiadású padtea summer és egy különleges vegán desszert.

Megújult a padthai KIDS menü – mert a kicsik is megérdemlik a nagy kedvenceket!

Megérkezett a megújult padthai KIDS menü, amit a gyerekek ízlése és kíváncsisága szerint alakítottunk ki – játékosan, egészségesen, személyre szabhatóan.

Thaiföldre repít közösen a padthai wokbar, a HBO Max és a Foodora

Nagy örömünkre szolgál, hogy együttműködő partnerként hozzájárulhattunk a White Lotus sorozat magyarországi népszerűsítéséhez. Örültünk a felkérésnek, hiszen az ázsiai thai kultúra, ízek és életérzés – amelyek a padthai wokbar-t is ihlették és a mai napig inspirálják – tökéletesen illeszkednek a sorozat egzotikus világához.

padthai wokbar diákkedvezmény

Egy hosszú nap az egyetemen, kora reggeli előadások, délutáni szemináriumok, késő estig tartó tanulás… Ismerős, igaz? A diákélet nem csak bulikról és nyári szünetről szól – a mindennapokban rengeteg energiára, kitartásra és fókuszra van szükség.

Újdonság, amit még nem láthattál – Fedezd fel a PADTHAI legújabb chili szószait!

A PADTHAI három vadonatúj chili szószt hozott, melyek nemcsak szokásos csípősséget, hanem egy komplex ízvilágot is kínálnak.

Az umami új dimenziója

Idén ősszel a padthai wokbar új szintre emeli a gasztronómiai élményeket a legújabb különlegességével: a Truffle Soy szósz-szal!