A tudatos táplálkozás és az egészséges életmód sokunknak jelenthet sokfélét: egyénfüggő, hogy ki, mennyire mélyül el az odafigyelés és a kalóriaszámolgatás rejtelmeiben. Vannak olyanok, akiknek ez nem okoz különösebb kellemetlenséget, és olyanok is, akiknek komoly elhatározásra van szüksége ahhoz, hogy ne ugorjanak be a sarki cukiba hazafelé menet, vagy rávegyék magukat, egy kis sportolásra egy fárasztó nap után.

Az általános javaslat szerint a kezdő életmódváltóknak azonban érdemes (főleg az első időszakban) tudatosan odafigyelni egy-két sarkalatos pontra. Ilyen a táplálkozás, a testmozgás és a megfelelő mennyiségű regeneráció, pihenés.

A tudatos táplálkozást megkönnyíti nemcsak az, ha előre megtervezzük a napi, a heti vagy a kétheti menüt, de az is, ha láthatjuk, hogy milyen összetevőkből mennyit viszünk be a szervezetünkbe az adott fogás által, hiszen ez például nemcsak az edzéstervet könnyíti meg, de azt is, hogy gyorsabban és könnyebben beletanuljunk a mértékletes és kiegyensúlyozott táplálkozás mikéntjébe.

Habár pontos és konkrét számokat nehéz (és nem is ajánlott) megadni, de a táplálkozási szakemberek szerint egy átlagos testtömegű felnőtt szervezet napi kalóriaigénye 2000 kcal/nap. Természetesen ezt a számot rengeteg dolog befolyásolja, ilyenek a legalapvetőbb személyes fizikai jellemzők (nem, kor, testtömeg, stb.) mellett az adott személy napi rutinja (pl. fizikai és szellemi aktivitás, sport, egyéni táplálkozási igények, betegségek, stb.), illetve a külső tényezők (pl. külső hőmérséklet, évszakok változása, stb.) is.

 

A bevitt kalóriamennyiségen túl természetesen a kalóriaeloszlás is számít. Ezzel kapcsolatban sok hit és tévhit kering, valamint vannak különféle felfogások; például bizonyára sokunknak ismerős az alábbi mondás: “Reggelizz mint egy király, ebédelj mint egy polgár, vacsorázz mint egy koldus”. Az előbbi mellett interneten is fellelhetőek különféle mérőszámok, százalékok, melyek például esküsznek a 25-10-35-10-25%-os eloszlásra a napi 5 étkezés alatt, azonban mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy ami az egyik embernél (az ő életstílusára és fizikumára szabva) működik, az egy másiknál lehet, hogy nem éri el a kívánt eredményt, így mielőtt szélsőséges kalóriaszámolgatásba kezdenénk érdemes egy szakemberrel konzultálni.

Azonban amennyiben már tudjuk, hogy mik a kitűzött céljaink egy-egy adott étkezésre segítségünkre lehet a tápérték kalkulátor, mely a kalóriatartalom mellett megmutatja a szénhidrát-tartalmat, a zsír- és a fehérjetartalmat is. Ráadásul a padthai wokbar weboldalán kész fogást is összeállíthatsz magadnak a tápérték kalkulátor segítségével, ahol végeredményként a Te egyedi választásod kalória-, szénhidrát-, zsír-, és fehérjetartalmát kapod meg. (A kalkulátor az egy adagra levetített értékeket mutatja).

ez is érdekelhet